Szobalányok Fekete-erdőn

Három hónapot töltöttem Németországban, a Fekete-erdő egyik 5 csillagos wellness szállodájában, szobalányként. Nem először vágtam neki a nagyvilágnak. A kilencvenes évek második felében New Yorkban, Long Island-en au pair voltam, majd egy nyarat Stockholm mellett töltöttem egy kis szigeten. Sok év után újra úgy éreztem, menni kell. Hegyek közé, ahol télen van hó, lehet túrázni, munka után feltöltődni. Esetleg még nyelvet tanulni is.  Mivel előtte alapos „előtanulmányokat” folytattam, mire is vállalkozom, végül úgy döntöttem, elmegyek szobalánynak. A kinn töltött három hónap emlékeit, tapasztalatait idézik fel az írásaim.   

Szobalányok Fekete-erdőn

Ugron Zsolna „Úrilányok Erdélyben” című írása olyan lányokról szól, akiknek a családi háttere, rokoni kapcsolatai nem nevezhetőek hétköznapinak. Mondhatnánk, aranykanállal a szájukban születtek. Akikről én fogok írni, egészen más háttérrel rendelkeznek, más sors jutott nekik, másféle életet élnek. Hogy miért jutott eszembe a címadás kapcsán a párhuzam? Talán a táj teszi. Ez a gyönyörűséges hegyvidék a friss levegőjével, csörgedező patakjával. Mintha a Király-erdőben, vagy az Aranyos völgyében járnék Erdélyben, Romániában.

Lányokról, asszonyokról fogok írni, akik kijöttek Németországba szerencsét próbálni. Ha bárki magára ismerne, az csak a véletlen műve, ahogy a filmekben is lenni szokott.

Hogy hogy kerülök én ebbe a társaságba két diplomával és angol nyelvtudással? Engem kevésbé a megélhetési kényszer, mint inkább a kíváncsiság és bizonyos mértékű kalandvágy hajtott. Egyfajta csömör, menekülésvágy abból az életstílusból, amibe kezdtem belemerevedni. Szép természeti környezetbe szerettem volna kerülni, mindenképpen hegyek közé, ahol egész télen át nem kell a jó esetben fatüzelésű és nem PET palackkal és mindenféle lommal begyújtott kályhák füstjét szívni. Ahol nincs hetente szmogriadó, és természetes, hogy van ebédszünet, nem pedig a tanári szobában a mikróban melegíti 10 percben vagy két óra táján a fél tantestület az otthonról hozott ebédet vagy eszegeti a szendvicsét.

Egy elegáns wellness hotelban dolgozom. Szobalány vagyok. A hotel dolgozóinak hierarchikus rendjében ez nem nevezhető a top kategóriának. Manapság mégis sok magyar nőnek a vágyálma. Hányszor hallottam, mielőtt kijöttem: „Én is eltakarítgatnék ott…mi az, letörölni a port meg áthúzni azt a pár ágyat…otthon is megcsinálja az ember lánya…” Hát ez a gyakorító igeképző, ez a –gat/-get igen csak távol áll a valóságtól… Nincs –gat/-get. Hajrá és feszített munkatempó van, ami munkának a portörlés meg az ágyhúzás csak a töredéke. Van mosodai munka – mosás, végtelen hajtogatás és gépi vasalás egész nap -, wellness takarítás, szaunák, mosdók, vécék, folyosók, irodák stb. Öt csillag szuperior, lóti-futi, lóg a belem, kész vagy már? Nem lehet itt ilyen komótosan porszívózgatni, nincs erre idő, haladjunk.

Elméletileg az ember lánya tud takarítani, de ha nem tanítanák be, megnézhetné magát. Másik magyar mindenütt akad, nálunk is, egyre több, úgyhogy az ilyen német nyelvileg zokni, mint én is próbálkozhat szobalány karrierrel Némethonban.

 Meg is kaptam a „mentoromat”, nevezzük Erzsinek. Neki már jogai vannak. Ő tanít be mindenkit. Öt éve érkezett, a Viharsarok egy eldugott kis falujából.  Erzsi mindent tud a takarításról és gyanítom, a szállodai alkalmazottak többségéről is. Fizikai ereje teljében lévő, harmincas évei második felében járó nő. Ha ő megfogja a matracot, az meg van fogva… úgy kirántja, mintha szivacsbetét lenne. Én meg bénázok…

-          - Nincs más technika, Erzsi?

-          - De van, szívem, azt is megmutatom a következő szobánál, figyelj!

Na, szuper! Már birkózok a sarkával, félig hasalok a matracon, így se könnyebb…

-         -  Látod, kicsim? Ezért mutattam a másikat…

Mi jön még…

-          - Majd megszokod!

Aha…Huzat felhúzva, párnák felállítva, Holle anyó fasorban sincs hozzánk képes! Hozhatom, húzhatom, nyúzhatom a porszívót. Legszívesebben belerúgnék… Csak Erzsi meg ne lássa. Úgy szereti, mintha saját gyereke lenne. Természetes öt csillag szuperiorban nincs központi porszívó rendszer. Mini bár, kis papír, nagy papír, almácska, vizecske, kerekecske gombocska… Ember legyen a talpán, aki megjegyzi, mi mindent kell pótolni és kicserélni a különböző státuszú szobákban… Mert hát ugye nem ugyanaz, ha csak egy napja van itt a kedves vendég, vagy ha már eltöltött két éjszakát és még marad. De a rémálom a távozó, különösen, ha még aznap új vendég érkezik. Ja, és én még a fürdőszobában nem voltam. Azt eddig Erzsi csinálta. Ha szerencsés az ember lánya, akkor van takarító párja és reménye, hogy időben végez.

Wellness.

Egyenruha le, otthonkaszerű förmedvény, papucs fel, megyünk szaunázni egy portugál lány és egy újabb magyar kolléganő társaságában. Sofia fiatal, 18 éves, iskolába nemigen járt. Nem csak ránézésre paraszti őserő. Viselkedésre is. Durva, mint a lópokróc, mint általában az itt dolgozó portugál nők többsége. Ja, kérem, ez nem a 27 országos e-twinning találkozó Sintrában…

A magyar párom, nevezzük Editnek, negyvenes évei elején járó szépséges nő. Magas, vékony, hosszú szőke hajjal. Arisztokratikus jelenség ebben a tenyeres-talpas társaságban. Bevallása szerint ez a szálkásított, aerobic oktatót megszégyenítő fizikum az elmúlt egy év Fekete-erdő robot eredménye. Más fizet érte…Őt és a férjét a kiszámíthatóbb élet reménye  csábította ide. Meg is találták a számításukat. Kényelmes, tágas lakásban élnek, kilenc éves kislányuk iskolába jár. Imola már jól beszél németül, angolul is tanul, és hamarosa belép új tárgyként a francia. De mi lesz a még teljesen meg nem tanult és lassan kopni kezdő anyanyelvvel? Ez a szülőknek is dilemma. Az iskolának elméletileg biztosítani kellene hetente 1-2 óra anyanyelvi órát… Ezzel a kinti munkavállaló szülők többsége nincs tisztában.

Ha Imola elveszíti az anyanyelvét vagy csak hiányosan, akcentussal beszéli, elsősorban családi kapcsolatai sérülnek. Nem csak a nagyszülőkkel, szűkebb-tágabb rokonsággal való kapcsolattartás lehetősége veszik el. Mire kamaszodik, a természetes leválást bonyolítani fogja az a nagy valószínűséggel megjelenő szégyenérzet, hogy a szülők nem beszélnek jól németül. Pedig nem fognak. Nyolc-tíz év alatt sem lesznek olyan könnyed, természetes használói a nyelvnek, mint lányuk már most. Ahhoz, hogy a „mi hárman egy család, sikeres csapat vagyunk” érzés meglegyen, a gyereknek is meg kell őriznie és minél mélyebben elsajátítania az anyanyelvét. Még ha ez nem is könnyű feladat az adott élethelyzetben. Boldog, kiegyensúlyozott felnőttkora múlhat rajta.

Szobaasszonynak lenni sok szobalány vágyálma. Kivéve Erzsié. Ő imád takarítani. Még hogy a többiek főnöke legyen?

-         " Neem, szívem! Én azt nem akarom. Nekem így jó. Én ezt szeretem csinálni."

Becsülöm érte. Vagy mégsem…?

Bezzeg a két portugál… Ők már feljebb kapaszkodtak a szállodai hierarchia ranglétráján. Már az egyenruhájuk is elárulja, hogy ők nem közönséges földi halandók a szálloda folyosóin. Először Mariaval találkoztam.  Meghatározhatatlan kora van. A cigi meg a nyugtatók már megtették a hatásukat. Gyakorlatilag élve mumifikálódott. Szerencsére eddig nem beszélt túl sokat. Egyszer, Erzsi segítségével, már sikerült is egy mosolyt csalnom az arcára. Erzsi megmutatta neki, hogy már az első nap milyen profin tudok fürdőköpenyt hajtogatni. Ha tudná, még mi mindent…

Kisfőnökből van másik is. A kis pattogó Mini Mouse, villámokat szóró szemekkel. Mi lesz még itt…?

A harmadik munkanapom két műszakban telt. Kilenctől egyig – amiből fél kettő lett- és délután négytől este kilencig dolgoztam. Első hallásra elég szörnyű, gyakorlatban jobb volt, mint a fél héttől fél négyig variáció. Először is nem kell korán kelni és sötétben átbotorkálni a szállodába. Reggeli itthon, kilenctől pedig a szobák rendbe tétele. A már ismert ágyhúzás, porszívónyúzás, portörlés, bekészítés. Ma két mérgezett egér kórságban szenvedő ellenőrizgető hausdame-val. Még boldogult bébiszitter koromból ismerem ezt a mozdulatot, mikor végighúzza a kezét a polcon…és jön az égi áldás … Katiiiiii…Nicht gut!!

oh, entsuldigung… bűnbánó arc, pillarebezgetés… tényleg nem töröltem le rendesen a port? Szánom-bánom…

Délben ebéd, majd a maradék szobák befejezése. Aztán szabadidő. Kinn ragyogó napsütés. Egy kis séta, egy majdnem használható free Wi-fi, egy kávé itthon, némi pihenés, aztán irány vissza. Késő délutántól csak öten voltunk. Egy talpraesett horvát lány, két portugál, a már ismerős Sofia, valamint kicsit kancsal párja, aki épp olyan „sűrű”, kicsit durvább vonásokkal, de legalább némi angol nyelvtudással. Még húszévesek sincsenek. Hasonló korú volt tanítványaim fél nap alatt összeesnének ettől a hajtástól, mindennapi testnevelés ide-oda… A csapatot két magyar, én és Mariann tettük teljessé. Egész hangulatosra sikerült a délután. Mosoda, hajtogatás, vasalás, felmosás – amiből én tévedésből duplán teljesítettem – soha többet. Lett is belőle derültség. Kati putzen allas hotel. Valamint az esti uszodatakarítás is nekem és Mariannak jutott. Hát mit mondjak…Ez a fajta wellness nem hiányzott az életemből…