Erdély kapuja 2017-ben

Az Erdélybe látogató utazók méltatlanul kevés időt töltenek Nagyváradon, ahogy már a török korban is nevezték: Erdély kapujában. Holott a Partium legnépesebb városáról van szó, melynek történelmi öröksége, kulturális kisugárzása vitathatatlan. 

A város turisztikailag is figyelemre méltó épületeinek nagy része jelentős változásokon ment át az elmúlt 10 évben. 

Bár a folyamat még koránt sem zárult le, a vár rekonstrukciója befejeződött, a volt Szent László, ma Unirii tér felújítása csaknem lezárult,

a Bazilika falai mentén lebontották már az állványzatot, a sétáló utca és a volt Bémer, ma Ferdinánd tér palotáinak egy része is eredeti szépségében csodálható meg.

A belvárosban számos kávézó, pub található, jó időben a teraszok zsúfolásig teltek, nem csak a kulturális fesztiválok idején. 

Nagyvárad fiatalos város, két egyeteme is van, de még az olyan alternatív hely, mint például a Sonnenfeld Palotában található Moszkva kávézó is mindenféle korosztályt vonz.

http://www.moszkva.org/

 

 A városban hétvégenként élénk éjszakai élet folyik. A Sas Palotában található Lloyd pub inkább a fiatalabb korosztály kedvenc szórakozóhelye. 

Viszont a nem régiben nyílt Urban Place retró diszkót is rendez, melynek célközönsége nem (csak) a huszonéves korosztály…

https://www.facebook.com/urbanplaceoradea

 

Az R&R és az Illyés Gyula könyvesbolt író-olvasó találkozókat is szervez, a Partiumi Keresztély Egyetemen februárban indított a bukaresti Balassi Intézet egy 10 vetítésből álló magyar filmtörténeti sorozatot, a Posticumban kéthetente szombat esténként jazz koncertek vannak.  

    

Aki pedig fizikai feltöltődésre vágyik, számos fürdő üzemel a város szélén, közülük az egyik legújabb és legimpozánsabb Lotus névre hallgat, amely nem tévesztendő össze az ugyancsak Lotus elnevezésű bevásárlóközponttal. 

 http://www.lotustherm.ro/ro/

Nagyvárad, amely a belga Réseau Art Nouveau Network besorolása szerint Európa 23 legszebb szecessziós városának egyike, várja látogatóit, nem csak 1-2 órára! 

Miért éppen Nagyvárad?

Miért éppen Nagyvárad?

Mert nem Alaszka… Bár most itt is elég hideg van…

„Te meg oda miért mész már megint?”- szegezték nekem a kérdést a bátrabbak. A többségnek csak a szemében láttam a kétkedést…

A válasz: ezer oka van.

Például azért, mert ez a város egy olyan hely, ahol egyszerre két ilyen könyvesbolt is van:

Az egyik a várban, a másik a sétáló utca, a str. Republicii végén.

A kilencvenes évek második felében New York-ban volt hasonló élményem, mikor szabad vasárnapjainkon, egy-két szintén baby sitter lány társaságában, órákra bevackoltuk magunkat egy éppen utunkba eső Barnes & Noble könyvesboltba. Tudom, azóta Európa kisebb-nagyobb városaiban szép számmal lehet találni hasonlókat.

Mégis mi teszi ezt a váradi vállalkozást egyedivé? Talán a berendezés hangulata,

 a kiadványok minősége és változatossága, valamint a két eladó hölgy kedvessége. Nem tolakodóak, egyszerűen csak figyelmesek, barátságosak. Amikor látták, hogy két magyar nyelvű könyvet teszek az asztalra,

 a magyarul is beszélő hölgy jött hozzám, hogy érdeklődjön, teát vagy kávét kérek.  

Közben többen jöttek-mentek, de senki sem méregetett, hány könyvet veszek le a polcról, megveszem-e, meddig ülök ott. Van ingyen wifi, sőt, ha a kutyánk velem lett volna, ő is bejöhetett volna. Habár jobb neki otthon, a Tisza-parton futkározni…

Mikor a teáért fizetni szerettem volna, 

kiderült, nincs fix ár, a dobozba lehet adományt elhelyezni, amelyet rendezvények szervezésére fordítanak. Szimpatikus megoldás.

A hely elsősorban könyvesbolt. Nem lengi be kávéillat. A különben modern pult szerényen meghúzódik a bolt egyik végében.  

 A főszerep a könyveké, amelyek között magyar, román, angol nyelvű kiadvány egyaránt található. Gyanítom, ezzel nincs vége a sornak. 

És nem utolsósorban: itt találtam eddig a legszebb és egyben legszemléletesebb kiadványt a csokoládéról. 

Meg kellene venni…

" Most tél van és csend és hó és halál."

Csütörtökön kaptam a hírt: Posta tanár úr meghalt. Ha megrendülök egy hírtől, gyorsan elrakom agyam egy rejtett zugába… Nem tudok még megbirkózni vele. Próbálom eltávolítani magamtól…Nem vagyok otthon, a temetésen nem leszek ott…

Aztán pár nap múlva történik valami, átszakad a védekezés gátja… Most is így történt.

Van egy csoportunk a Facebookon, egykori gimnáziumi osztálytársaknak. Egyik barátom, akivel osztálytársakból kollégákká váltunk, megosztotta a gyászjelentést. És innentől megállíthatatlanul áradni kezdtek az emlékek.

Négy évig tanított bennünket. Szeretettel, humorral, okosan, élményt adva.

Az ókori görög irodalom világa friss utazási élményekkel tarkítva, izgalmas, tartalmas beszélgetéseket kezdeményező irodalomórák Shakespeare-ről, Vörösmarty Előszó  c. verse megismételhetetlen varázzsal. Talán késő ősz lehetett, a sarki magyar teremben a függönyök behúzva, tanár úr fekete öltönyben, aznap még volt egy temetés, ahol ő mondta a búcsúztató beszédet. Vörösmarty sorai különös drámaisággal szóltak.

Aztán az irodalom színpad, ahol közösség született. Az énekórák, mert egy évig azt is tanított nekünk. A Carmina Burana első élménye is hozzá kötődik.

Nem örült, mikor megtudta, hűtlen lettem az irodalomhoz, orvosi egyetemre készülök. Annál inkább, mikor végül mégis a bölcsészkaron kötöttem ki és magyar szakos lettem. Még egy évig kollégák voltunk. Egyik osztályát én vettem át és kísértem el az érettségiig.  

Az utóbbi pár évben kezdett tudatosodni bennem, hogy ahogy múlik az idő,egyre inkább hat az ő öröksége az óráimon. Első az irodalmi, időnként egyféle összművészeti élmény átadása, minden csak utána következik.  És működött…

Ezt folytatom. Már nem az iskola falai között, de továbbra is elsősorban gyerekekkel olyan helyekre is utazva, amelyeknek gyakran irodalmi vonatkozása van.

Holnap lesz a temetés.  Én mindkettőnk szeretett költőjének, Adynak a  városából, Nagyváradról köszönök el, ahol ezen a hétvégén számos érdekes rendezvény volt a magyar kultúra napja alkalmából.   

Drága Tanár úr, nyugodj békében!    

Révtízfalu/Zece Hotare – egy érintetlen téli mesevilág

Szabad levegőn lenni, túrázni jó. Pihentet, feltölt, megnyugtat. Nem csak tavasszal, nyáron, ősszel, télen is.

Különösen akkor, ha szikrázó napsütésben hó ropog a talpunk alatt. 

Nincs tömeg, nincs ordító zene a sípálya mellett, nincs tülekedés, lökdösődés. Sípálya sincs.

 Csak végtelen havas táj, jó levegő, nyugalom. Hogy ilyen már csak valahol nagyon messze, egy másik földrészen vagy dimenzióban létezik? Nem egészen… 

Az ország keleti határszélétől kb. 100 km-re, a Király-erdőben. A képek magukért beszélnek… 

Van élet az irodalmi emlékhelyeken és történelmi nevezetességeken túl, avagy hogyan ne utáltassuk meg Erdélyt…

Első olvasásra lehet, hogy eretnekségnek tűnik a fenti kijelentés egy magyar-történelem szakos tollából. Pusztán a szakoséból lehet, de egy 13 éves gyerek lelkivilágával, fizikai szükségleteivel törődő felnőttéből, szaktól függetlenül, már nem biztos. 

Tény, a Partium a magyar írók, költők szülőhelyének kivételesen gazdag tárháza.  Nagy a kísértés, hogy pusztán ezekre fűzzünk fel egy három-négy napos utat.

De ez a magasztos tanári szándék nem minden osztály esetében telitalálat. És adódhatnak nem várt körülmények.

Az egyik csoportommal a Kölcsey szülőházát jelölő emléktáblát kerestük. Ígéretes tavaszi délután, zötyögős bekötőút, szentségelő buszvezető, ugató kutyák, egy emlékszalag a márványtáblára… a szomszédban meg éppen párosodó mangalicák … Mondhatnánk: tantárgyi koncentráció, kicsit másképp … Hogy is fogalmazzak? Innen elég nehéz volt visszarángatni a társaságot a Himnusz sorainak magasztos világába.

De a „hepehupás vén Szilágy” se nagyon érintette meg őket, hiszen Ady nem hetedik osztályos tananyag. A csucsai kastély szegényes gyűjteménye, Boncza Berta és Ady kapcsolata, Octavian Goga és az embertelenségben is ember Ady megromlott barátságának drámája számukra még ugyancsak unalmas, érdektelen, távoli téma.                  

Talán 3-4 év múlva másképp alakul, ha még lesz kedvük visszajönni.

Ősszel, egy másik csapattal erdélyi legendák nyomába indultunk. Kolozsvár határában, a Sárkányok völgyében különleges alakú homokkő képződmények találhatók, amelyek kezdetektől megmozgatták az erre élők fantáziáját.

Az igen csak élénk társasággal két órát túráztunk, barlangot fedeztünk fel.

A hideg ebéd után pedig még egy nagy frizbi „meccsre„ is maradt idő a nem  mindennapi természeti környezetben.

Este a gyerekek megírták az eredetmondákat, az előzetes vállalás szerint.

Ugyanez a csapat, a helyszín a magyarvistai néprajzi gyűjtemény.  Jól leplezett csodálkozásunkra, az egyik legvisszafogottabban öltözködő lány engedte, hogy beöltöztessék cifra kalotaszegi menyecskének.  

 Még a piros, rámás csizmát is felerőltette a lábára a fénykép kedvéért.

  Ezek után mondja valaki, hogy ez a korosztály érzéketlen a múlt emlékeire…

A festett kazettás mennyezetek és varrottasok látványa, gyanítom, életre szóló vizuális élményt jelentett.

 Legalább is erre következtettem az egyik fiú reakciójából, mikor beléptünk a magyarremetei templomba: „Hol vannak a terítők? Miért nincsenek kifestve a kazetták? – kérdezte őszinte döbbenettel.

Bizony Biharban nincsenek varrottasok, a kazettákon nincs díszítés. Kalotaszeg más ízlésvilág.  Magyarremete templomának különleges értékét az Árpád-kori freskók adják.  

Mi ebből a tanulság? Számomra az, hogy az intenzív látvány, a mozgással összekötött élményszerzés a mai kiskamaszok tanulásától elválaszthatatlan.  Mindenki boldogabb lesz az út során, ha a program elsősorban ilyen elemeket tartogat.

Vegyük figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait! Kérjünk/szervezzünk olyan jellegű programot, amely természetjárást is tartalmaz! A túrák után például a Tordai-hasadék két végén, a Sárkányok völgye bejáratánál aztán előkerülhet a labda is. Lehet kicsit lazítani, kiereszteni a „gőzt”, majd folytatni az ismerkedést a kulturális és épített örökséggel.  

És pár év múlva, érettségi előtt vagy után, mélyebb háttértudással, hátha visszajönnek és ellátogatnak nagy költőink szülőfalujába is… Arra a tájra, ahol 13-14 évesen egyszer már jó volt kirándulni.