Van élet az irodalmi emlékhelyeken és történelmi nevezetességeken túl, avagy hogyan ne utáltassuk meg Erdélyt…

Első olvasásra lehet, hogy eretnekségnek tűnik a fenti kijelentés egy magyar-történelem szakos tollából. Pusztán a szakoséból lehet, de egy 13 éves gyerek lelkivilágával, fizikai szükségleteivel törődő felnőttéből, szaktól függetlenül, már nem biztos. 

Tény, a Partium a magyar írók, költők szülőhelyének kivételesen gazdag tárháza.  Nagy a kísértés, hogy pusztán ezekre fűzzünk fel egy három-négy napos utat.

De ez a magasztos tanári szándék nem minden osztály esetében telitalálat. És adódhatnak nem várt körülmények.

Az egyik csoportommal a Kölcsey szülőházát jelölő emléktáblát kerestük. Ígéretes tavaszi délután, zötyögős bekötőút, szentségelő buszvezető, ugató kutyák, egy emlékszalag a márványtáblára… a szomszédban meg éppen párosodó mangalicák … Mondhatnánk: tantárgyi koncentráció, kicsit másképp … Hogy is fogalmazzak? Innen elég nehéz volt visszarángatni a társaságot a Himnusz sorainak magasztos világába.

De a „hepehupás vén Szilágy” se nagyon érintette meg őket, hiszen Ady nem hetedik osztályos tananyag. A csucsai kastély szegényes gyűjteménye, Boncza Berta és Ady kapcsolata, Octavian Goga és az embertelenségben is ember Ady megromlott barátságának drámája számukra még ugyancsak unalmas, érdektelen, távoli téma.                  

Talán 3-4 év múlva másképp alakul, ha még lesz kedvük visszajönni.

Ősszel, egy másik csapattal erdélyi legendák nyomába indultunk. Kolozsvár határában, a Sárkányok völgyében különleges alakú homokkő képződmények találhatók, amelyek kezdetektől megmozgatták az erre élők fantáziáját.

Az igen csak élénk társasággal két órát túráztunk, barlangot fedeztünk fel.

A hideg ebéd után pedig még egy nagy frizbi „meccsre„ is maradt idő a nem  mindennapi természeti környezetben.

Este a gyerekek megírták az eredetmondákat, az előzetes vállalás szerint.

Ugyanez a csapat, a helyszín a magyarvistai néprajzi gyűjtemény.  Jól leplezett csodálkozásunkra, az egyik legvisszafogottabban öltözködő lány engedte, hogy beöltöztessék cifra kalotaszegi menyecskének.  

 Még a piros, rámás csizmát is felerőltette a lábára a fénykép kedvéért.

  Ezek után mondja valaki, hogy ez a korosztály érzéketlen a múlt emlékeire…

A festett kazettás mennyezetek és varrottasok látványa, gyanítom, életre szóló vizuális élményt jelentett.

 Legalább is erre következtettem az egyik fiú reakciójából, mikor beléptünk a magyarremetei templomba: „Hol vannak a terítők? Miért nincsenek kifestve a kazetták? – kérdezte őszinte döbbenettel.

Bizony Biharban nincsenek varrottasok, a kazettákon nincs díszítés. Kalotaszeg más ízlésvilág.  Magyarremete templomának különleges értékét az Árpád-kori freskók adják.  

Mi ebből a tanulság? Számomra az, hogy az intenzív látvány, a mozgással összekötött élményszerzés a mai kiskamaszok tanulásától elválaszthatatlan.  Mindenki boldogabb lesz az út során, ha a program elsősorban ilyen elemeket tartogat.

Vegyük figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait! Kérjünk/szervezzünk olyan jellegű programot, amely természetjárást is tartalmaz! A túrák után például a Tordai-hasadék két végén, a Sárkányok völgye bejáratánál aztán előkerülhet a labda is. Lehet kicsit lazítani, kiereszteni a „gőzt”, majd folytatni az ismerkedést a kulturális és épített örökséggel.  

És pár év múlva, érettségi előtt vagy után, mélyebb háttértudással, hátha visszajönnek és ellátogatnak nagy költőink szülőfalujába is… Arra a tájra, ahol 13-14 évesen egyszer már jó volt kirándulni.