Szobalányok Fekete-erdőn 2.

Vasárnap

Én akartam a változást, sikerült. Ez a vasárnap nem olyan volt, mint eddig a legtöbb.

Kilenctől kettőig tartott a délelőtti műszak. Kezdtük a szaunával és a wellnessel. Clara, az egyik portugál lány, Mariann és én. Otthonka, papucs föl, irány a wellness és szauna. Szuper! Ráadásul múmia kisfőnök jött ellenőrizni. Hogy ott kefével kellene pucolni, meg csak egy mozdulat ide, másik oda, tegnap ők Mini Mouse-szal megcsinálták. Szuper! Tőlem akár miden nap csinálhatják! Túléltük.

Aztán negyed tizenegytől kettőig egy ebédszünettel magyar – portugál kooperációban dolgoztam, amivel nekem semmi gondom sem volt, nyelvi hiányosságok ide vagy oda. Mint ma este kiderült, Roza 56 éves, egy négy és tíz éves kicsi nagymamája. A kora nem látszik rajta. Lehet, hogy ez a derekat, hátat mindent meggyötrő mindennapi testnevelés mégis csak konzervál? Nem hinném, hogy rosszabb, mint egész nap a számítógép előtt gubbasztani.

Kettőtől ötig szabad voltam. Kicsit sétáltam a szinte tavaszias napsütésben. Aztán nekiültem németet tanulni, amiből fél óra múlva alvás lett.

Ötre mentem vissza. Némi vécé és folyosótakarítás után egy kis mosodai hajtogatás majd vacsora. Az ételre nem lehet panasz. Mindig van saláta, gyümölcssaláta, hús, köretek, isteni feketeerdő torta, túrótorta. Igazi tejszínnel. Semmi Hollalla… Leves viszont nincs, sajnos.

Utána jött az esti kiágyazás. Csak 43 ágyunk volt, a csokik számából ítélve.

Legjobban ettől az este kilencig műszaktól féltem, pedig ez nem rossz. Általában öten vagyunk együtt a mosókonyhán, ahonnan kettesével időnként elmegyünk egyéb feladatokat ellátni. A jókedv eddig mindkét este garantált volt.

December 7.

Ma is szabadnapos vagyok. Csak ebédelni mentem be a többiekhez, nem akartam nagyon borzolni a kedélyeket. Van, aki a héten hat napot dolgozik. Én csak ötöt. Szerintem az elején kicsit kímélnek, nehogy bedobjam a törölközőt egy hét után. Vagy csak szerencsém volt. Néha nekem is lehet:)

A délelőtt gyorsan eltelt, mivel kilenc után keltem. Gyönyörűen sütött a nap, kora délután 11 fok volt. Úgy döntöttem, ma is bemegyek a legközelebbi kisvárosba és beszerzem még azokat a dolgokat, amik már nem létfontosságúak, de a mindennapi fizikai kényelmemhez azért jó, ha vannak. A boltok egy része ugyanaz, mint Magyarországon, legalább is a nevük. A termékek részben ugyanazok. Az árak mintha kicsit alacsonyabbak lennének. A boltbeli hangulatot viszont össze sem lehet hasonlítani. Itt mindenki nyugodt és mosolygós. Az eladó és a vásárló is. Ha angolul kérdezem, válaszol, és nem küld el, hogy „Ha már idetoltad a képed, tanuld meg a nyelvünket”, ahogy nálunk elég gyorsan megkapja a magáét az, aki nem beszél magyarul. Az más kérdés, hogy én is megkapom a szállodában… De erről majd később.

Ahogy itt is tapasztalom, magyarokat dolgoztatni megéri, mert jó munkát végeznek, de velük együtt dolgozni, az már problémásabb. Ha két magyar összekerül, rögtön panaszkodik, rögtön kritizál, rögtön talál valami ürügyet az elégedetlenségre és a hőbörgésre. Mindig feszült, mindig ideges, mindig félig üres a pohár. Erre egyik jó példa a mai ebéd. A fő fogás a személyzetnek Cordon Blue, párolt zöldség, sült krumpli, friss saláta, öntetek, gyümölcssaláta és még valami sütemény volt, és persze mindig feltálalják a reggeli büféasztalnál kimaradt ételt is. Hát azt a fitymálást… Hogy a hús nincs megsülve, mert van  benne az a világos piros rész (az volt a sonka…), hogy a sajtnak kifolyt egy része stb.

 Nem is értem, miért nem főznek egyszerre a portugál, német, magyar, horvát és még ki tudja, milyen nemzetiségű személyzet ízlése szerint…?    

Dec. 9.

Ma dolgoztam. Fél 7- től ¾ 4-ig. Közben reggeli és ebédszünet. Hajnalban wellness, délelőtt szauna, egy szavam sem lehet… Csak a vödör, a felmosó és a porszívó jelentett némi zavaró körülményt ebben a fizikai élvezetdömpingben. Utána fél kettőig a szobákat tettük rendbe, némi extrával. A fűtőtesteket is át kellett törölgetni. Megágyaztunk egy hat hónapos babának is. Kétszer láttam is a folyosón, nagyon komoly kis fiúcska, megbújva nagyapa (vagy késői apuka) karjaiban.

Aztán még némi mosodai műszak következett. Mosás, szárítás, hajtogatás, vasalás. Levezetésként kivasaltam az egyen blúzom. 

Legközelebb arról írok, mit is lehet itt csinálni a meglehetősen kevés szabadidőben.

Szobalányok Fekete-erdőn

Három hónapot töltöttem Németországban, a Fekete-erdő egyik 5 csillagos wellness szállodájában, szobalányként. Nem először vágtam neki a nagyvilágnak. A kilencvenes évek második felében New Yorkban, Long Island-en au pair voltam, majd egy nyarat Stockholm mellett töltöttem egy kis szigeten. Sok év után újra úgy éreztem, menni kell. Hegyek közé, ahol télen van hó, lehet túrázni, munka után feltöltődni. Esetleg még nyelvet tanulni is.  Mivel előtte alapos „előtanulmányokat” folytattam, mire is vállalkozom, végül úgy döntöttem, elmegyek szobalánynak. A kinn töltött három hónap emlékeit, tapasztalatait idézik fel az írásaim.   

Szobalányok Fekete-erdőn

Ugron Zsolna „Úrilányok Erdélyben” című írása olyan lányokról szól, akiknek a családi háttere, rokoni kapcsolatai nem nevezhetőek hétköznapinak. Mondhatnánk, aranykanállal a szájukban születtek. Akikről én fogok írni, egészen más háttérrel rendelkeznek, más sors jutott nekik, másféle életet élnek. Hogy miért jutott eszembe a címadás kapcsán a párhuzam? Talán a táj teszi. Ez a gyönyörűséges hegyvidék a friss levegőjével, csörgedező patakjával. Mintha a Király-erdőben, vagy az Aranyos völgyében járnék Erdélyben, Romániában.

Lányokról, asszonyokról fogok írni, akik kijöttek Németországba szerencsét próbálni. Ha bárki magára ismerne, az csak a véletlen műve, ahogy a filmekben is lenni szokott.

Hogy hogy kerülök én ebbe a társaságba két diplomával és angol nyelvtudással? Engem kevésbé a megélhetési kényszer, mint inkább a kíváncsiság és bizonyos mértékű kalandvágy hajtott. Egyfajta csömör, menekülésvágy abból az életstílusból, amibe kezdtem belemerevedni. Szép természeti környezetbe szerettem volna kerülni, mindenképpen hegyek közé, ahol egész télen át nem kell a jó esetben fatüzelésű és nem PET palackkal és mindenféle lommal begyújtott kályhák füstjét szívni. Ahol nincs hetente szmogriadó, és természetes, hogy van ebédszünet, nem pedig a tanári szobában a mikróban melegíti 10 percben vagy két óra táján a fél tantestület az otthonról hozott ebédet vagy eszegeti a szendvicsét.

Egy elegáns wellness hotelban dolgozom. Szobalány vagyok. A hotel dolgozóinak hierarchikus rendjében ez nem nevezhető a top kategóriának. Manapság mégis sok magyar nőnek a vágyálma. Hányszor hallottam, mielőtt kijöttem: „Én is eltakarítgatnék ott…mi az, letörölni a port meg áthúzni azt a pár ágyat…otthon is megcsinálja az ember lánya…” Hát ez a gyakorító igeképző, ez a –gat/-get igen csak távol áll a valóságtól… Nincs –gat/-get. Hajrá és feszített munkatempó van, ami munkának a portörlés meg az ágyhúzás csak a töredéke. Van mosodai munka – mosás, végtelen hajtogatás és gépi vasalás egész nap -, wellness takarítás, szaunák, mosdók, vécék, folyosók, irodák stb. Öt csillag szuperior, lóti-futi, lóg a belem, kész vagy már? Nem lehet itt ilyen komótosan porszívózgatni, nincs erre idő, haladjunk.

Elméletileg az ember lánya tud takarítani, de ha nem tanítanák be, megnézhetné magát. Másik magyar mindenütt akad, nálunk is, egyre több, úgyhogy az ilyen német nyelvileg zokni, mint én is próbálkozhat szobalány karrierrel Némethonban.

 Meg is kaptam a „mentoromat”, nevezzük Erzsinek. Neki már jogai vannak. Ő tanít be mindenkit. Öt éve érkezett, a Viharsarok egy eldugott kis falujából.  Erzsi mindent tud a takarításról és gyanítom, a szállodai alkalmazottak többségéről is. Fizikai ereje teljében lévő, harmincas évei második felében járó nő. Ha ő megfogja a matracot, az meg van fogva… úgy kirántja, mintha szivacsbetét lenne. Én meg bénázok…

-          - Nincs más technika, Erzsi?

-          - De van, szívem, azt is megmutatom a következő szobánál, figyelj!

Na, szuper! Már birkózok a sarkával, félig hasalok a matracon, így se könnyebb…

-         -  Látod, kicsim? Ezért mutattam a másikat…

Mi jön még…

-          - Majd megszokod!

Aha…Huzat felhúzva, párnák felállítva, Holle anyó fasorban sincs hozzánk képes! Hozhatom, húzhatom, nyúzhatom a porszívót. Legszívesebben belerúgnék… Csak Erzsi meg ne lássa. Úgy szereti, mintha saját gyereke lenne. Természetes öt csillag szuperiorban nincs központi porszívó rendszer. Mini bár, kis papír, nagy papír, almácska, vizecske, kerekecske gombocska… Ember legyen a talpán, aki megjegyzi, mi mindent kell pótolni és kicserélni a különböző státuszú szobákban… Mert hát ugye nem ugyanaz, ha csak egy napja van itt a kedves vendég, vagy ha már eltöltött két éjszakát és még marad. De a rémálom a távozó, különösen, ha még aznap új vendég érkezik. Ja, és én még a fürdőszobában nem voltam. Azt eddig Erzsi csinálta. Ha szerencsés az ember lánya, akkor van takarító párja és reménye, hogy időben végez.

Wellness.

Egyenruha le, otthonkaszerű förmedvény, papucs fel, megyünk szaunázni egy portugál lány és egy újabb magyar kolléganő társaságában. Sofia fiatal, 18 éves, iskolába nemigen járt. Nem csak ránézésre paraszti őserő. Viselkedésre is. Durva, mint a lópokróc, mint általában az itt dolgozó portugál nők többsége. Ja, kérem, ez nem a 27 országos e-twinning találkozó Sintrában…

A magyar párom, nevezzük Editnek, negyvenes évei elején járó szépséges nő. Magas, vékony, hosszú szőke hajjal. Arisztokratikus jelenség ebben a tenyeres-talpas társaságban. Bevallása szerint ez a szálkásított, aerobic oktatót megszégyenítő fizikum az elmúlt egy év Fekete-erdő robot eredménye. Más fizet érte…Őt és a férjét a kiszámíthatóbb élet reménye  csábította ide. Meg is találták a számításukat. Kényelmes, tágas lakásban élnek, kilenc éves kislányuk iskolába jár. Imola már jól beszél németül, angolul is tanul, és hamarosa belép új tárgyként a francia. De mi lesz a még teljesen meg nem tanult és lassan kopni kezdő anyanyelvvel? Ez a szülőknek is dilemma. Az iskolának elméletileg biztosítani kellene hetente 1-2 óra anyanyelvi órát… Ezzel a kinti munkavállaló szülők többsége nincs tisztában.

Ha Imola elveszíti az anyanyelvét vagy csak hiányosan, akcentussal beszéli, elsősorban családi kapcsolatai sérülnek. Nem csak a nagyszülőkkel, szűkebb-tágabb rokonsággal való kapcsolattartás lehetősége veszik el. Mire kamaszodik, a természetes leválást bonyolítani fogja az a nagy valószínűséggel megjelenő szégyenérzet, hogy a szülők nem beszélnek jól németül. Pedig nem fognak. Nyolc-tíz év alatt sem lesznek olyan könnyed, természetes használói a nyelvnek, mint lányuk már most. Ahhoz, hogy a „mi hárman egy család, sikeres csapat vagyunk” érzés meglegyen, a gyereknek is meg kell őriznie és minél mélyebben elsajátítania az anyanyelvét. Még ha ez nem is könnyű feladat az adott élethelyzetben. Boldog, kiegyensúlyozott felnőttkora múlhat rajta.

Szobaasszonynak lenni sok szobalány vágyálma. Kivéve Erzsié. Ő imád takarítani. Még hogy a többiek főnöke legyen?

-         " Neem, szívem! Én azt nem akarom. Nekem így jó. Én ezt szeretem csinálni."

Becsülöm érte. Vagy mégsem…?

Bezzeg a két portugál… Ők már feljebb kapaszkodtak a szállodai hierarchia ranglétráján. Már az egyenruhájuk is elárulja, hogy ők nem közönséges földi halandók a szálloda folyosóin. Először Mariaval találkoztam.  Meghatározhatatlan kora van. A cigi meg a nyugtatók már megtették a hatásukat. Gyakorlatilag élve mumifikálódott. Szerencsére eddig nem beszélt túl sokat. Egyszer, Erzsi segítségével, már sikerült is egy mosolyt csalnom az arcára. Erzsi megmutatta neki, hogy már az első nap milyen profin tudok fürdőköpenyt hajtogatni. Ha tudná, még mi mindent…

Kisfőnökből van másik is. A kis pattogó Mini Mouse, villámokat szóró szemekkel. Mi lesz még itt…?

A harmadik munkanapom két műszakban telt. Kilenctől egyig – amiből fél kettő lett- és délután négytől este kilencig dolgoztam. Első hallásra elég szörnyű, gyakorlatban jobb volt, mint a fél héttől fél négyig variáció. Először is nem kell korán kelni és sötétben átbotorkálni a szállodába. Reggeli itthon, kilenctől pedig a szobák rendbe tétele. A már ismert ágyhúzás, porszívónyúzás, portörlés, bekészítés. Ma két mérgezett egér kórságban szenvedő ellenőrizgető hausdame-val. Még boldogult bébiszitter koromból ismerem ezt a mozdulatot, mikor végighúzza a kezét a polcon…és jön az égi áldás … Katiiiiii…Nicht gut!!

oh, entsuldigung… bűnbánó arc, pillarebezgetés… tényleg nem töröltem le rendesen a port? Szánom-bánom…

Délben ebéd, majd a maradék szobák befejezése. Aztán szabadidő. Kinn ragyogó napsütés. Egy kis séta, egy majdnem használható free Wi-fi, egy kávé itthon, némi pihenés, aztán irány vissza. Késő délutántól csak öten voltunk. Egy talpraesett horvát lány, két portugál, a már ismerős Sofia, valamint kicsit kancsal párja, aki épp olyan „sűrű”, kicsit durvább vonásokkal, de legalább némi angol nyelvtudással. Még húszévesek sincsenek. Hasonló korú volt tanítványaim fél nap alatt összeesnének ettől a hajtástól, mindennapi testnevelés ide-oda… A csapatot két magyar, én és Mariann tettük teljessé. Egész hangulatosra sikerült a délután. Mosoda, hajtogatás, vasalás, felmosás – amiből én tévedésből duplán teljesítettem – soha többet. Lett is belőle derültség. Kati putzen allas hotel. Valamint az esti uszodatakarítás is nekem és Mariannak jutott. Hát mit mondjak…Ez a fajta wellness nem hiányzott az életemből…

New chapter

When I started to write this blog in the first entry I mentioned that I was planning to spend sometime abroad during my year-off. At the end of November this chapter began.  

30th November, 2015

I had been planning for months to live and work abroad for a while. Yesterday I left Csongrád at half past 7 in the morning and took a bus to Budapest to meet the guy who drove 4 of us to Baden-Würtenberg, Germany. 

Perhaps a car is the fastest and most convenient vehicle to travel to a little German village in the heart of Black Forest. If there are 4 women who are closed together in a car for 12 hours, it is obvious that we can listen to life stories, get to know peculiar, sometimes pretty hard life situations. The two middle aged women who travelled with us left their families behind to work in a meat factory near the German-French border. They are working 16 hours per day sometimes, live in overcrowded hostels just for making the ends meet, pay the bills and loans they have at home. Here it is a “slice” from the Hungarian and EU reality at the beginning of the 21th century beyond migration problems.

Comparing me and another woman sitting in the car we are privileged. Working in a wellness hotel in a fabulous valley seems to be whipped cream on a cake…however it is not definitely like this... 

Well, my decision definitely has a different background than most people who have chosen to lead this life.

I had a choice. I decided to give up my profession and try myself in a new life situation. It is not the same as it was at the second half of my 20’s. Then, after teaching a few years, I also took a year off. I was so desperate that time. I wanted to escape and explore the opened world where we could travel freely. I wanted to learn English.

That time my personality was still immature. I didn’t know myself. During that year in the USA, NYC finally I learned English and in parallel more or less I grew up. It also became obvious and important for me that I am Hungarian. I am part of a Middle/East-European cultural circle which is mine so deeply.  This life experience in abroad was at least as important as five years university studies.

So when I was sitting in the car on the way here, Black Forest, that much younger me was in my mind. Anyway, I don’t speak the country’s language again but at least I speak English. However, my mother tongue, Hungarian is my forever love, the deepest element of my national identity, learning another language is always exciting and challenging.   

Next morning I’ll start working.  And I will have my first German class here in the evening.

I’ve just forgotten to mention: from my flat, on the 8^th floor the view is fantastic. I can see mountains and always listen to the stream.   

1^st December 2015

My first working day is over. Since being a pioneer I haven’t wore a uniform.  This is the 1^st time in my adulthood when I have to wear it which is basically a pretty one. But something happened to me in the last few months or the German cloths factory made a mistake...? Well, a mug’s witty subtitle “ No school, no job, no problem” has worked at my case in the last few month. But  my size is still M or 38/ 40 according to the European standard. Maybe my ex-boyfriend wouldn’t call me ballerina nowadays according to my shape but I’m not overweight at all...

 To cut the long story short, when I tried on my uniform the size 40 was so tiny… I got size 42 which is too long and a bit loose. Maybe I should have been a plus size model instead of being a chambermaid… J At least I could polish my nails…

I don’t think I should give any info about my job after just one day impression. On one hand, I’m still learning… On the other hand we have an ethical code as any workplace have.

Basically I have practise in working with women, even in international team. I am doing it now, too. After spinning long hours together it is great to relax in my little cozy flat, listening to the stream, checking e-mails, blogging, relaxing. And I’ll have my first German class tonight. Wish me luck! 

2^nd December

I started my day at 6.30 a.m. like yesterday. But today the rainy weather was over. There was no flood in the basement anymore. Even we could have enjoyed sunshine if we had had time. 

While my hands were working my thought were around the German language class. Our teacher is an 80 years old gentleman who is mentally absolutely fresh and physically in a pretty good shape too. In his condition it is really a blessing to reach this age even more. His class was just perfect for me. There were 3 people there. Two of us have pre-intermediate level and me, who is beginner.

I have to say the method was evergreen and perfect. He gave different tasks for us according to our level. Even there was group work. I got a special list of most frequented words we use in the hotel. My colleagues’ practised new grammar structures but I was involved in it too. All of us could follow and everybody learned stg new. It seemed to be very simple and easy. But I know well how hard to reach this effect especially with adults during an evening class. So congratulations. 

I closed this day with a glass of dark German beer. Just because I deserve it.:)

Tomorrow I will have a day-off. I’m planning to go to the neighbouring town and in the afternoon I’ll definitely make pralines. 

3^rd December

Life sweet life when I’m having a day-off. I could sleep till almost 9 a.m. When I woke up I was welcome by this view on my balcony. 

The morning flew away doing some house chores. In the afternoon I took a bus to visit the neighbouring town. I travelled with some primary school pupils. They were around 8 years old. Two little twin sisters having dark brown eyes and thick shiny beautiful dark brown hair. And some boys, some of them looked like little ones in Turkish “Suleiman” soap opera. One of the boys offered me his seat when I gave mine to an elderly couple. Hm, all of them were calm, not tired at all, well behaved and absolutely cute. And one of the girls was looking for stg the same way in her pink school bag as my niece always does. 

When I arrived at the town first I went to the tourist information centre to get some free maps. One of the ladies had perfect English. She was nice, helpful and informative. In the office there is an impressive collection of cuckoo clocks. Next time I’m going to take photos of them.

After then I took a walk and after a while decided to look for a supermarket. But where…? An Asian boy came in front of me.  It was a good idea to stop him and ask info in English. He gave clear info in great English. Anyway, it seems people usually speak some English in this Schwarzwald area and give info nicely. Late afternoon I made some pralines with ginger-lemon filling. I’d like to say thank you and gives them as little present to those ladies who are working in the office in the hotel. Especially one of them was so helpful and made my start here smooth.    

4^th December

One more day-off.  I hope my housedame keeps it as a habit...

In the afternoon I’m going to a swimming pool with a colleague of mine.

5^th-6^th December

My timetable was different during these two days. On Saturday I worked between 9 a.m. -13:30 p.m. and 16-21 p.m. On Saturday it was a bit different. From 9 till 14 and from 17 till 21. I was afraid of working till so late. However, it was not as awful as I expected. It depends on the company. I liked my co-workers both days. On Saturday two young Portuguese girls, one Croatian and 2 Hungarian formed a group. On Sunday there were three Hungarian and 2 Portuguese women together in the evening group. Both days tired but laughing women left the hotel at 9 p.m. And I assume I had some role in it :)

I’m still waiting for the mechanic who will install my internet box. The box is here for days, the guy is nowhere… It is not urgent for them. It was promised they would come within 3-4 working days. Well it was said on Wednesday and today is Tuesday. So far I haven’t experienced that legendary German punctuality. The streets are clean, garbage is collected selectively. There are many solar panels on the roofs. People are not in a hurry except at my workplace.

In the last 15 years I have already been to many hotels as a guest. In the USA, Belgium, Portugal, Austria, Serbia, Croatia, Slovenia, Romania, Slovakia, Poland, Check Republic, Greece. I had great time in simple guesthouses, was amazed from the Portuguese wellness hotel and got dirty bathroom in the heart of Brussels in Hotel Marriot.  A five star hotel, any of them is about luxury. I like nice, cosy interieur,  pampering wellness centres with jaccuzies   and   thermal water. But the way how a five star hotel like this working is pretty far about let’s say “sustainability”.  It means wasting water, energy etc. 

Why shall we change the guests’ bedclothes in every second days? On the first day – just carefully – I asked one of the Hungarian colleagues whether we are green here I mean we use environmentally friendly cleaning materials and change just those towels which are on the floor as I experienced in some hotels. The answer: What? Forget about it. The magic chemical in Germany is spiritus. Like Windex in America. To be honest I haven’t felt the smell of spiritus since my childhood. Our chemistry teacher used it in Bunseng-heaters.

In the afternoon I looked for a touristic path. While I was walking up I realised I packed my old pair of sticks instead of the new one… I can’t believe it… one of them doesn’t work well. But finally it didn’t influence me admiring the beautiful fur/pine trees, the landscape and enjoying the fresh air. 

Today, on 9^th December I have started my full working week. Thanks for the last evening German class more or less I know those words which are the most frequently used during making the rooms ready. One of our housdama was so happy and satisfied with me when she realized it while she was checking us. 

It is getting late. I won't start early tomorrow morning but still should learn some new German words... Chüss!